... és lehetőleg mielőbb. Mert jelen helyzet szerint a várható nyugdíjunk olyan lesz, mint a közmondásos kutya vacsorája. Gazdasági világválság idején. Morbid szóviccel élve, kutya lesz vacsorára.
Lehet arról szakmai vitát nyitni, hogy pontosan hány lábat akarunk a nyugdíjrendszernek. Arról is, hogy melyik láb hatékonyabb a másiknál. Ami azonban most történik, az a szakmai vitákon valamelyest túlmutat. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy átterelik egyik nyugdíjrendszerből a másikba a tagokat, hanem félő, hogy a teljes, korábban felhalmozott és most átterelt megtakarítást 2 év alatt eltapsolják a költségvetési lyukak foltozására, hogy a szavazógépet rövidtávon olajozzák vele.
Akkor tartanám bármely szempontból elfogadhatónak a magánnyugdíjpénztárak megszüntetését, ha a kormány adott szavánál -- ami bóvlikötvényt se ér -- több garanciát, konkrét terveket, netán már lekönyvelt egyenlegeket látnánk arra, hogy az egyéni megtakarításaink valóban biztonságban vannak.
Különösen manapság hajlana inkább egy multi felé a kezem, akit legalább a piaci verseny korlátoz, mint az állam felé, amely jelenleg monopolhelyzetben van (hacsak nem emigrálok), és a demokratikus fékek is gyengélkednek, azaz 2/3-dal akár az egész nyugdíjat mint olyat betilhatják rendeletileg.
Az, hogy az ország egyelőre nem vonult utcára, csak annak köszönhető, hogy a népesség gazdasági műveltsége több egybehangzó kutatási eredmény szerint is az analfabetizmussal ekvivalens (Pénziránytű, Corvinus Egyetem, Családi Kassza Index, Gfk, stb.). Ha az emberek értenék, mit tesz éppen a kormány, és mi lehet a következménye, már most új választásokat kellene kiírni.
