Ne gondoljuk, hogy nem történhet meg újra. Mindössze húsz évre volt szükség az első világháború után ahhoz, hogy kitörjön a második. Ami megtörtént már százszor, százegyedszer is megtörténik. Az emberi természet nem változik.
Kevesebb mint 20 évvel ezelőtt tömegsírokat ástak a fővárosunktól 300 kilométerre, és származási alapon dőlt el, kit lőnek beléjük. Gondoljunk vissza a 20 évvel ezelőtti eseményekre. Húsz év -- kimondva soknak tűnik, de mintha tegnap lett volna.
Tavaly nyáron egy Rovinj-i négycsillagos szállodában levest felszolgáló pincér nem volt hajlandó nekem angolul válaszolni, csak horvátul, és nem azért, mert nem tudott angolul. Konkrétan, amikor megkérdeztem a füstös képű, olajos fekete hajú, szúrós szemű, középkorú fickót, hogy beszélhetnétek-e angolul, visszakérdezett, hogy miért nem tanulok meg inkább horvátul. Nagy összegben fogadnék, hogy pár éve még szerbeket lövöldözött kalasnyikovval, amit még mindig a pajtában tart egy szalmával lefedett csapóajtó alatt, és sajnálja, hogy az EU csatlakozás miatt talán már nem lesz módja újra elővenni. Talán.
Hibáztathatjuk. De az is lehet, hogy az apját egy szerb csetnik lőtte le, akinek az apját egy horvát usztasa kínozta halálra, akinek az anyját pedig egy csetnik erőszakolta meg, és így tovább, vissza a török időkig. Igen, tudom, a "hivatalos" csetnik és usztasa mozgalom alig száz éves. Egy ilyen konfliktus eszmei gyökerei azoban mindig mélyre nyúlnak. Mi hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben?
A kérdés retorikai jellegű. Mert már egy hasonló helyzetben élünk. Csak az a kérdés, hogy mikor éri el a cigány-magyar konfliktus azt a feszültségi szintet, ami a délszláv népek közötti szervezett erőszakot megalapozta. Intellektuálisan már érik a helyzet. Áldozatai is vannak az ellentétnek. Mindkét oldalon.
A helyzet az, hogy egy bizonyos kultúrszint elérése előtt az emberi konfliktus normális természete az, hogy eszkalálódik. A békés egymás mellett éléshez kell egyfajta fegyelem, bölcsesség, és az a bátorság, hogy ne üssünk vissza. Az "ellenfél" lefegyverzéséhez a saját megfékezésünkön keresztül vezest az út. Az is egy súlyos igazság, hogy a belharcokból jóval kevesebb gyümölcs terem mindenkinek, mint az együttműködésből teremne, de eddig a felismerésig is el kéne jutni. Amíg ezt társadalmi szinten nem tudatosítjuk mindenkiben, addig a barikádok épülni fognak Fidesz és MSZP, cigány és magyar, zsidó és neonáci, burzsuj és proletár között.
Nagy feladat előtt állunk. Papírunk már van arról, hogy Európa befogadott. De az utat Európába nekünk kell megtennünk. És még nagyon az út elején járunk. Talán a bakancsunkat se fűztük be igazán.
