Nemzeti Agyhalál

... és lehetőleg mielőbb. Mert jelen helyzet szerint a várható nyugdíjunk olyan lesz, mint a közmondásos kutya vacsorája. Gazdasági világválság idején. Morbid szóviccel élve, kutya lesz vacsorára.

Lehet arról szakmai vitát nyitni, hogy pontosan hány lábat akarunk a nyugdíjrendszernek. Arról is, hogy melyik láb hatékonyabb a másiknál. Ami azonban most történik, az a szakmai vitákon valamelyest túlmutat. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy átterelik egyik nyugdíjrendszerből a másikba a tagokat, hanem félő, hogy a teljes, korábban felhalmozott és most átterelt megtakarítást 2 év alatt eltapsolják a költségvetési lyukak foltozására, hogy a szavazógépet rövidtávon olajozzák vele.

Akkor tartanám bármely szempontból elfogadhatónak a magánnyugdíjpénztárak megszüntetését, ha a kormány adott szavánál -- ami bóvlikötvényt se ér -- több garanciát, konkrét terveket, netán már lekönyvelt egyenlegeket látnánk arra, hogy az egyéni megtakarításaink valóban biztonságban vannak.

Különösen manapság hajlana inkább egy multi felé a kezem, akit legalább a piaci verseny korlátoz, mint az állam felé, amely jelenleg monopolhelyzetben van (hacsak nem emigrálok), és a demokratikus fékek is gyengélkednek, azaz 2/3-dal akár az egész nyugdíjat mint olyat betilhatják rendeletileg.

Az, hogy az ország egyelőre nem vonult utcára, csak annak köszönhető, hogy a népesség gazdasági műveltsége több egybehangzó kutatási eredmény szerint is az analfabetizmussal ekvivalens (Pénziránytű, Corvinus Egyetem, Családi Kassza Index, Gfk, stb.). Ha az emberek értenék, mit tesz éppen a kormány, és mi lehet a következménye, már most új választásokat kellene kiírni.

Médiatörvény, munkaverzió.

"A piaci erőviszonyokkal foglalkozó részben arra köteleznék a túl nézett tévéket, hogy nézetlenebb műsorokat sugározzanak, ..."

 

<< link az index.hu vonatkozó cikkéhez >>

HÖHHHH !!!!!!!!!!!!!!!!! =))))

Még egyszerűbb lenne, ha a sikeres médiavállalkozások a nyereségükből finanszíroznák a béna versenytársak veszteségeit. Ez is az esélyegyenlőség irányába mutat.

(Remélem nem olvassák ezt a blogot -- még a végén bevezetik amit javasoltam.)

Bugyuta szóviccel élve, kétséges egység, amit most a hatalmi ágak háromságából a Fidesz összekalapál magának. A törvényhozói, végrehajtói és bírói funkciókat nem azért tárolják külön a fejlett demokráciában, mert még buták és nem találták fel a kétharmados Fideszt, hanem épp azért, mert okosak, és tudják, hogy mi a következménye, ha kiiktatják az alkotmányos garanciákat, és piros szőnyeget gurítanak a diktatúra elé.

Éltem már diktatúrában, emlékszem a berendezkedés pár sajátosságára. Az a diktatúra egyetlen párton (időnként vezéren) alapult, előszeretettel használta a „forradalom” szót, kiforrott (és aktuálpolitikához igazított) ellenségképpel rendelkezett, káderpolitikára épített a szakértelem helyett, ellenőrizte, mi jelenjen meg az újságban, elnézte, ha a saját pártkatonák időnként (vagy folyamatosan) loptak, a bíróságon az ítélet már az idézés előtt elkészült. Az a diktatúra három fő pillérre épült: a szovjet fegyverekre, a velük kollaboráló sleppre (gátlástalan karrierpolitikusok, verőlegények, békepapok, stb.), és egy jól kézben tartható, részben megfélemlített, részben kilóra megvett tömegbázisra, amelynek egy része valóban hálás volt az új rendszernek (újgenerációs munkás-paraszt értelmiségiek, stb.).

A kommunista diktatúrának volt egy olyan mentsége, amivel ’56-ban is szembesülnünk kellett, és amilyen mentségünk most nincsen – hogy a szovjetek nem tűrtek volna el más berendezkedést. Most azonban egy olyan diktatúra formálódik, amilyenben nem éltem ugyan, de amelyről az iskolában tanultunk eleget. Már aki vette a fáradságot – néha az az érzésem, hogy a politikai elitünk vagy nem olvasott történelemkönyvet, vagy direkt lép egy olyan útra, amire épeszű ember szándékosan nem téved.

A most formálódó diktatúra cinikus populista demagógiára, és a mögötte meghúzódó gátlástalan egyéni ambíciókra épít, galvánelemként használva az emberek kilátástalanságát, elkeseredettségét, valamint a kollaboráns gazdasági elit (amúgy közpénzekből generált) erőforrásait. Ismerős a képlet? Öntsd le ezt a moslékot émelyítő (és kötelező) ideológiai szósszal. Az éhes nép falni fogja, mert nem tudja, hogy éppen megmérgezik.

A diktatúra alapvetően az emberi természetben gyökerezik, és ezért kivétel nélkül minden adandó alkalommal kitör, ha nem tartjuk féken. A diktatúra egyik szükséges támasza az elhivatott vezér és vezérkara, beteges méretű egóval. Ez az „elit” van annyira rafinált, hogy a hatalmi játszmákat ideiglenesen megnyerje, de annyira nem intelligens, hogy elkerülje a messiás komplexust. Talán még saját magával is elhiteti, hogy meg fogja váltani – minimum – az országot, és hogy a cél szentesíti az eszközt, ha azt az eszközt ő használja. Az önismeret és pártatlanság nem erényük – ha az ellenség lop, akkor az bűn, ha a saját emberünk lop, akkor az forrásteremtés a mozgalom javára.

Az öntörvényű erőszak és megfélemlítés burkolt vagy kevésbé burkolt formában mindig része a diktatúrának. Most épp a burkolt felől a kevésbé burkolt irányba mozgunk. Erőszakot tenni elvont fogalmakon (alkotmánybíróság, alkotmány) csak a kezdet, „ideológiai” alapon kirúgni dolgozókat a közigazgatásból, közintézményekből, közszolgálati médiumoktól a bemelegítés.

A diktatúra mindig ott kezdődik, amikor nekiállunk bontogatni a jogállamiság kereteit, hivatkozva pillanatnyi érdekekre, öntudatlanul vagy szándékosan nem véve tudomást arról, hogy hová vezet a szappanozott lejtő, amire rátévedtünk. Most éppen légkalapáccsal és bulldózerrel bontják – állítólag a saját érdekünkben – a demokráciánk alapjait. Sietve írom ezeket a sorokat. Rossz reflex, még a régi időkből. Ki tudja, mikor fékez csikorogva a házunk előtt a fekete autó.

Újabb légügyi dinasztia kialakulásának lehetünk tanúi. Az index.hu cikke szerint eddig fel nem fedezett zseniális tehetség robban be üstökösként a magyar államigazgatásba.

Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő napokban nevezeték ki Petykó Zoltánt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének. A minisztériumi fejcserék a Fidesz kipróbált gazdasági emberének 27 éves lányát is helyzetbe hozták. Szeptemberben Petykó Adrienn lett a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési főosztályának a vezetője. Adrienn eddig könyvvizsgáló asszisztensként dolgozott.

Nem akarok ezen a témán sokat rugózni, mert hát a jóízlés meg személyiségi jogok meg minden.

Aligha tudok azonban kibékülni azzal a koncepcióval, hogy az államigazgatási SZAKvezetők tehetsége, tudása és tapasztalata pártfüggő kell hogy legyen, és hogy emiatt négy (vagy nyolc) évente le kellene fejezni az adminisztrációt.

Bélyegezzetek idealistának, de ha én Orbán Viktor lennék, jelen helyzetben saját ellenzékemként az alábbi beszédet mondanám.

Ma egy olyan országban élünk, kedves barátaim, olyan országban élünk, ahol az államigazgatás, melynek képességein az ország sikere többé kevésbé áll vagy bukik, amelynek munkáján eldől, hogy milyen lesz gyermekeink jövője, nem szakmai alapon működik, hanem feudális klientúraként.

Ma, a XXI. századi Magyarországon nem az tesz javaslatot a kivetendő adókra, aki a legjobban ért hozzá, nem az készíti az oktatáspolitikai koncepciót, aki a legjobban ért hozzá, nem az kezeli az egészségügyi kasszát, aki a legjobban ért hozzá, és nem az felügyeli a rendet és üldözi a bűnt, aki a legjobban ért hozzá. Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, NEM olyanok döntenek a fejünk felett a sorsunkról, akik leginkább éreznek felelősséget az ország MINDEN polgárának jólétéért, hanem olyanok, akiket ezer ordas érdek vagy egzisztenciális félelem köt egy-egy párthoz, olyanok, akik "ismernek valakit a megfelelő helyen". Hölgyeim és uraim, visszatértünk a középkorba; parlamenti ciklusról ciklusra tékozoljuk, sőt, tiporjuk sárba a polgárosodás vívmányait.

Kérdem én, kedves hölgyeim és uraim, megengedheti-e magának a mai Magyarország azt a luxust, hogy ne az OBJEKTÍV mérce szerinti legjobbak, legtapasztaltabbak, legrátermettebbek kormányozzák, hanem azok, akik a legerőszakosabban ragaszkodnak a hatalomhoz és saját érdekeikhez? Megengedhetjük-e magunknak, hogy minden választási ciklusban kiszórjuk az ablakon az ország évtizedek alatt felhalmozott tudásának és tapasztalatának felét? Megengedhetjük-e magunknak, hogy tudatosan kreált ellenségképekkel mérgezzük az ország lelkét akkor, amikor még összefogással is kétséges, úrrá tudunk-e lenni a körülöttünk tornyosuló nehézségeken? Aligha.

KEDVES BARÁTAIM, ezt nagyon el*****... Közösen. Magyarország jelenleg egyetlen dologban tud nemzeti összefogást felmutatni: a széthúzásban. Ahhoz, hogy kimásszunk a csávából, félre kell tennünk önös érdekeket, és szolidáris, európai emberi közösségként kell viselkednünk. A nemzeti együttműködés nem kezdődhet azzal, hogy kitúrunk mindenkit a moslékosvödör mellől. Tudom, hogy ezt tette minden garnitúra az elmúlt több mint húsz évben, de nem is jutottunk vele előre egy tapodtat sem. Hölgyeim és uraim, vezessünk be közösen új időszámítást. Emeljük vissza a szakértelmet és erkölcsi integritást az őt megillető helyre. A köztisztviselők a köz érdekét képviseljék, és ne a pártokét. Azon leszek, hogy a Fidesz tegye az első lépéseket ezen az úton, mert hiszem, és remélem Önökkel közösen hiszem, hogy csakis ez az út vezet a valódi polgárosodás, a korszerű európai Magyarország felé.

Ha ilyesmi beszédet hallanék Orbán Viktortól, talán rá szavaznék. Mármint, ha még hinnék neki. A lecsó próbája az evés. Per pillanat nem ízlik a menü.

A légügyi dinasztiákról és a politikai mutyikról amúgy egész jó összeállítás olvasható itt még 2007-ből: << FigyelőNet >>.

Készül az új oktatási törvény és a nemzeti alaptanterv. A következő hónapokban eldől, hogy gyermekeink – köztük az enyém is – milyen iskolákban, milyen tanároktól, mit fognak tanulni. Eldől, hogy a következő generáció megkapja-e azokat az alapvető ismereteket és szemléletmódot, amelyekre támaszkodva képes lesz gondoskodni saját magáról, családjáról és az őt körülvevő tágabb közösségekről. Eldől, hogy utódaink meg tudnak-e majd küzdeni – lokális és globális szinten – olyan szupernehézsúlyú problémákkal, mint a túlnépesedés, nyersanyaghiány, biodiverzitási krízis, környezetszennyezés, éghajlatváltozás, energiaválság, pénzügyi rendszer esetleges összeomlása, globalizációból adódó társadalmi feszültségek.

A sajtóba kiszivárgott oktatáspolitikai koncepciók, valamint a média kereszttüzében lubickoló Hoffmann Rózsa (szép kis képzavar, de mintha tényleg ezt tenné) nyilatkozatai alapján jogosnak tűnik a kérdés: merjük-e beíratni gyermekeinket, fiataljainkat 2011-től a viktoriánus janicsárképzőkbe?

Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy inkább rá merjük-e bízni Hoffmann Rózsára a gyermekünket, mint olyan elődeire, akik munkásságuk csúcsaként a Microsoft szoftverek kötelező egyeduralmát, roskadozó putri osztálytermekbe installált, majd kellő ismeretek híján a lurkók és pedagógusok által alkoholos filccel közösen telefirkált méregdrága digitális táblákat, a Pető Intézet sérült gyermekeinek ingatlanaira való gátlástalan spekulálást, külföldi „kulturális” pártrendezvényeket, a reneszánsz XXI. századi reneszánszát és egy abszurd költségekkel járó, de legalább teljesen érdektelen Robert Capa kiállítást tudtak felmutatni, akkor a magam részéről úgy nyilatkoznék, hogy jöjjön nyugodtan Hoffmann Rózsa bébiszittelni bármikor, várjuk szeretettel. Ha azonban a kérdést úgy tesszük fel, hogy valós társadalmi kontroll nélkül, a hamis kétharmados érvelés alapján szabadon akarunk-e engedni egy talán részben jó szándékú, de a jelek szerint doktrinér, provinciális és elavult ismeretanyagra támaszkodó, párthűség és világnézet alapján (kontra)szelektált, a kulturális sokszínűséget elvi alapon elutasító, vérszagtól megvadult és ráadásul nyolc évig kiéheztetett hordát abban az oktatáspolitikában, amire az egész ország stratégiai jövőképe kellene hogy épüljön – nos, a válaszom az, hogy felvetődik bennem az emigráció gondolata. (Még mielőtt Pártunk újjáépíti a vasfüggönyt.)

Leszögezném, hogy semmi bajom se a kereszténységgel, se a konzervativizmussal, se az oktatással, sőt, alapvetően hasznosnak tartom ezek kombinációját a társadalomra, megfelelő mértékkel adagolva. Azzal van bajom, ha ezeket az értékeket nem megfelelő módon képviselik. Abba nem is merek belegondolni, hogy netán cinikus módon használják ezeket az értékeket üres hatalompolitikai játszmákra – a jó ízlés kedvéért zárjuk ki ezt a lehetőséget.

Nemzeti? Stratégia? 

A stratégiai koncepciók kezdő alkotói rendszerint azt a hibát szokták elkövetni, hogy nem az elérni kívánt célból indulnak ki, hanem a rendelkezésre álló eszközökből próbálnak kirakni valamit, és így óhatatlanul elvesznek a részletekben. Az általam eddig látott friss oktatáspolitikai koncepciórészletek alapján félő, hogy a koncepciót alkotó műhely főként a pedagógusokkal és az intézményekkel foglalkozik -- ők azonban inkább eszközök, mint célok. Ami a dokumentumokban felvetett valódi célokat illeti, mármint hogy értékalapú nevelést kell adni a fiataloknak, hát ez rendben volna, de éppen az lesz a próbakő, hogy miként is definiáljuk ezeket az értékeket, és itt már kétségeket ébreszt, amit eddig láthattunk.

Ha egy valódi nemzeti együttműködésben gondolkodnánk, hiszen gyermekei nem csak a fidesznyikeknek vannak, hanem a másik „egyharmadnak” is, meg kellene tudnunk fogalmazni a nemzeti közös nevezőt, olyan ismeret- és attitűdhalmazt, ami minden magyar állampolgár számára létfontosságú, és csak ennyit, nem többet, nem ráerőltetni az egyharmadra a kétharmad eszmerendszerét, különben pár év múlva kezdhetjük elölről az egészet. A mostani kétharmados retorikai érvelés azért is nagyon hamis és megtévesztő, mert a szavazatokat NEM a Fidesz kapta támogatásul, hanem az MSZP kapta negatív előjellel, a baloldal kudarcai és korrupció elleni (amúgy jogos) kritikaként. Abból, hogy az embereknek tele lett a hócipője Magyar Bálinttal és Hiller Istvánnal, még nem következik az, hogy a nemzeti erőforrás csúcsminisztériuma, aminek ráadásul egy orvosprofesszor a vezetője, aki per definitionem az egészségügy felé fogja húzni az egész minisztériumot, kétharmados alapon tévedhetetlen lesz össznemzeti oktatáspolitikai ügyekben.

Mik lennének tehát azok a szempontok, amik alapján én kezdeném összerakni az új oktatáspolitikai koncepciót, ha ez lenne a feladatom?

Ha józan paraszti ésszel belegondolunk, elég jól körülhatárolhatók azok a problémák, amelyekkel a következő generációnak meg kell küzdenie, ésszerűnek tűnik tehát az oktatást is legalább részben ezek alapján az ügyek alapján szervezni, hogy a problémák megoldásához szükséges ismeretekkel felvértezzük a következő generációt. 

Ismeretanyag

• Testnevelés és egészségvédelem, gyermek- és idősgondozás, balesetvédelem, közlekedésbiztonság, mert összességében olcsóbb egy egészséges emberekből álló, és alacsonyabb kockázati szintekkel operáló társadalmat működtetni,
• Nyelvtudás, első sorban angol, mert ez segíti nemzetközi integrációnkat gazdasági és kulturális téren, az információk zöme ezen a nyelven érhető el (különösen az interneten), és mert az idegenforgalom stratégiai ágazat számunkra.
• Információs technológiák használata, mert versenyképesség szempontjából behozhatatlan hátrány, ha nem vagyunk képesek kiaknázni az új technológiákban rejlő lehetőségeket.
• Állampolgári ismeretek: alapvető közgazdaságtan, háztartásgazdálkodás és pénzügyi öngondoskodás, karrier menedzsment és munkaerőpiac, jogi, közigazgatási, demográfiai és politikai alapismeretek. Ezen a téren a legsúlyosabb a hátránya Magyarországnak a fejlett EU országokhoz képest. Ha nagyon leegyszerűsítem – értelmetlen, sőt, életveszélyes szavazati jogot adni olyan embereknek, akik képtelenek átlátni azoknak a politikai és gazdasági programoknak a következményeit, amikről szavaznak. Kiemelt területként kezelendő a munka- és adózási morál, illetve az egyén gazdasági szerepe és felelőssége a társadalomban.
• Matematika és logika, mert ez olyan alapkészségeket fejleszt, melyek szinte minden más területen szükségesek.
• Természettudományok, várható krízispontok köré csoportosítva (környezetvédelem, biodiverzitás, éghajlat, technika, stb.), mert ezen a területen szó szerint élet-halál kérdése, hogy rendelkezünk-e a problémák felismeréséhez és megoldásához szükséges alapműveltséggel. A politikusok csak akkor tudnak jó döntéseket hozni, és azoknak érvényt szerezni, ha belátással megalapozott tömegtámogatás, illetve társadalmi kontroll áll mögöttük.
• Történelem, különös tekintettel a társadalomtörténeti tanulságokra és mechanizmusokra, mert már minden társadalmi formát kipróbáltunk és minden létező hibát elkövettünk, olcsóbb ezekből tanulni. Amióta az eszközeink fejlettebbek, nagyobb kárt okozunk a tévedéseinkkel.
• Kommunikáció és retorika, interperszonális kapcsolatok, pszichológia alapjai, mert a társadalom tagjai közötti kommunikáció hatékonysága nagyrészt meghatározza a társadalom hatékonyságát és versenyképességét.
• Nemzeti és globális kulturális ismeretek (képzőművészet, irodalom, zene, vallás, …), hogy legyen mit magunkkal vinni a globális kultúrába, valamint hogy megértsük, és így élvezni tudjuk azokat a kulturális értékeket, amelyet más kultúrák halmoztak fel.

Attitűdök, készségek

• etika – a családi, közösségi és társadalmi együttélés szabályai
• kooperáció és önérvényesítés egyensúlya, közösségi és egyéni érdekek összehangolása
• problémamegoldás, innováció, kezdeményezőkészség, pozitív gondolkodás
• önbizalom és önkritika egyensúlya
• személyes felelősség és igényesség
• interkulturális nyitottság és türelem, saját kulturális identitás és értékek megőrzése mellett

Jövőkép ... ?

Nem adja fel a netes regisztrációt a Fidesz. A blogokat a kormányzat tervei szerint regisztráltatni kell a jövőben.

 << cikk az indexen >> 

Ki látta az „Állítsuk meg a népességfogyást” installációt a Bajcsy Zsilinszky úton…? Én igen. Az első pajzán gondolatok után eltűnődtem, mi a valós értelme a kb. 130 négyzetméteres táblának. Az installációt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete emelte, akiket nagyon szeretek (objektíven és szubjektíven is), mégis kuncog a kisördög. A NOE nem kormányszerv (egyelőre), de azért, ha megtekintjük állásfoglalásukat az IMF-fel folytatott tárgyalásunkról, érzek bizonyos elfogultságotkötelezettséget.

Fogy a magyar, ez tény. Hogy miért kell belőlünk több? Leegyszerűsítve, a társadalombiztosítás miatt – hamarosan minden aktív felnőttre 3 nyugdíjas jut, csődbe döntve a nyugdíjpénztári rendszert, és az egész államháztartást. Aki mellényben jár, értheti úgy is, hogy Erdély, valamint a Fel- és Délvidékek visszanépesítéséhez vagy a Földanyácska kultusza miatt kell több magyar, és az életigenlő kereszténység, amely a NOE tagság számára fontos iránytű, szintén támogatja a gyermekvállalást. Mégis, a racionális érvek közül a legerősebb, hogy méltó öregkort magunknak és az utánunk következő generációknak csak fenntartható össztársadalmi korfával tudunk.

Tisztázván a „miért”-et, kézdörzsölve térjünk át a hogyanra. Rémlik, mintha látnám a manapság kétharmados Semjén Zsoltunkat pár évvel ezelőtt, ahogy őrjöngve lobogtatja a „titkos” kormányzati terveket, melyek részben bevándorlókkal próbálták volna orvosolni a már akkor is riasztó népesedési problémát. Tény, hogy egy egészséges, kulturált huszonöt éves román vagy akár pakisztáni diplomást olcsóbb letelepíteni, mint a bölcsőtől felnevelni és iskoláztatni egy vérmagyar porontyot. Többek között emiatt is vonulnak csapatostul a magyar orvosok Angliába dolgozni. Szeretik őket, mert ingyen volt a kiképzésük, mégis ott gyógyítják a betegeket (olcsón), és ott fizetik az adót is. Persze mindennek ára van, tudjuk, hogy – különösen egy liberális szabályozási környezetben – a bevándorlók majdnem annyi problémát hozhatnak magukkal, mint megoldást (terrorizmus, társadalombiztosítási visszaélések, etnikai villongások, valamelyest nagyobb munkanélküliség, stb.).

A másik alternatíva a fogyás megállítására, hogy csökkentjük a halálozást. Józsi bácsi holnaptól nem kocsmába jár, hanem fitneszbe, cigi helyett rágózik, a töpörtyűt piros almára cseréli, és esténként a kispadon üldögélve pletykálkodás helyett stresszkezelési célzattal meditál, hátha kinyílik a harmadik szeme (illetve a negyedik, ha beleszámoljuk a tyúkszemét is). Ha Józsi bácsi nyugdíjas, és mindezt képes volt kifizetni illetve túlélni (ne becsüljük alá a heveny töpörtyűmegvonási tüneteket), akkor sajnos még tovább lesz nyugdíjas, és még többe kerül az államnak (nekünk). Tehát az élettartam növelése csak az AKTÍV korszak meghosszabbítása révén lehet gazdaságos, azaz ha tovább él a népesség, akkor a nyugdíjkorhatárt is feljebb kell tolni, mert éhen halunk – de nem ezt ígértük, hanem 28. havi nyugdíjat és hogy nem lesz, ismétlem NEM LESZ gázáremelés.

Nincs tehát más hátra, mint a harmadik út. Nem, nem arra gondoltam, hogy a kétharmadot felhasználva a FIDESZ rendeletileg megszünteti az öregedést. Ez talán még Orbán Viktor emberfeletti képességeit is meghaladná – ne feledjük, Chuck Norris is öregszik. Nincs más hátra, szaporodni kell, mert, úgy látszik, ez is része a társadalmi együttműködési kartának, vagy hogy a rossebbe’ hívják.

Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe a magyarnak?! Egészen bizonyos, hogy szaporodott volna, ha időben felhívják rá a figyelmét. Csak erre a bíztatásra volt szüksége a gyermekvállaláshoz. Szerencsére kormányunk és pártunk egyszer már megmutatta, hogy ha valamit nagyon hangosan mond és ki is függeszti, akkor az a probléma meg van oldva. Rendeletileg kifüggesztettük az Együttműködési Kinyalatkozatot, és lám, máris ott dereng a horizonton a Kárpát Kánaán! Most pedig, hogy a nép megkapta az útmutatást: "Arccal a népességgyarapodás felé!", a Ratkó"2"-generáció kétségtelenül tódulni fog kifelé a szülőszobákból.

Azért valami útmutatót mellékelhettek volna – ki tudja, hogy most, a kormányváltással hogyan változtak a szabályok. Nehogy a felelősségrevonási kormánybiztos lekommandózzon a hálószobából kijövet.

Orbán Viktor szomszédol. (Látszólag) váratlanul bezörget az LMP-hez, barátkozik egy kicsit, aztán, ha már úgyis a lábán a csizma, a Jobbikhoz is átballag. Egy hozzá fogható bölcs vezér ritkán szokott „csak úgy” kujtorogni - felmerül a kérdés, hogy mi motoszkált a fejében, amikor a háztűznézés (ó jaj, de rosszul hangzik ez itt) mellett döntött. Igen, tudom, hogy „meghívták”, de a naptárában akkor is ő csinálta a helyet a látogatásra. Ha én hívnám, gondolom, kimentené magát. Esetleg más(oka)t küldene rám maga helyett… ;) Mindenesetre, kielégítve napi konteó igényünket, keresgéljük már össze az indokokat, hogy miért került sor ezekre a látogatásokra, és miért ilyen harmonikus, telten zengő médiahangszerelés mellett. Ugye megfigyeltük, mennyire szépen kezd összecsiszolódni pártunk és kétharmados államunk sajtógépezete?

Kérem szépen, a választások utáni első jó hír, hogy Orbán Viktor elbizonytalanodott. A nemzet, úgy tűnik, a közmondásos fülkében valódi forradalomra adta le a voksát (értsd, szeretne jobban élni), nem pedig az operett verzióra, amit a Fidesz oly lelkesen komponált az elmúlt 8 évben. Most, hogy felgördült a függöny, elhangzottak az első taktusok, és a bonvivánok megpróbálták közös refrénéneklésre bírni a közönséget, a nézőtér először dermedten meredt a pálmafás díszletekre, majd elkezdett rohadt narancsokat hajigálni. A Fidesz népszerűsége a blogoszférában és az értelmiség körében, amelyek áttételes közvéleményformáló erők, soha nem volt ennyire alacsony. Szerintem ez a fő ok, amiért Orbán Viktor dörmögve leballagott a hegyről, és szomszédolásba kezdett.

De miért az LMP-nél kezdte? Azt gondolom, hogy az LMP bizonyos szempontból rendkívül veszélyes Orbán Viktorra. Talán emlékszünk még arra, hogy a frissen kinevezett amerikai nagykövet együtt ünnepelt az LMP-vel a választás éjszakáján. A nemzetközi diplomáciában ez egy olyan súlyú üzenet, amire nem nagyon láttam példát, pedig túl vagyok a negyedik ikszen. Konkrétan megfagyott az ereimben a vér, amikor a hírt hallottam – váratlanul ért, hogy ennyire drámainak ítélik Washingtonban a magyar belpolitikai helyzetet. Az amerikai diplomatáik alapesetben nem pártokkal, hanem államokkal tárgyalnak, vagy ha mégis, akkor az főként gazdasági ügyekben, és egyensúlyra törekvő módon történik. Amikor egy amerikai nagykövet egy kis párt parlamentbe történt bejutását ünnepli, akkor – korábbi tapasztalataim szerint – azt úgy célszerű interpretálni, hogy veszélyben látják az ország demokratikus berendezkedését, mert szerintük a többi nagy párt EGYIKE SEM alkalmas a demokratikus értékek képviseletére, sőt, egyenesen veszélyeztetik azokat.

Az említett incidens, valamint az LMP költségvetésének bevételi oldala elég jól mutatja, hogy az amerikaiak letették a voksukat az LMP, mint a demokrácia egyik lehetséges mentsvára mellett. Az amerikaiak persze a demokrácia alatt sok mindent értenek – először is szó szerinti demokráciát a valódi idealizmus jegyében, másodszor is politikai stabilitást, harmadszor is olcsó támaszpontokat a NATO-nak, negyedszer pedig olyan piacgazdaságot, ami kompatibilis az amerikai kereskedelmi érdekekkel. Sajnos utóbbi időnként az amerikai kereskedelmi érdekek kritikátlan, protekcionista védelmébe csúszik (nem röhög, nem húz alá!). A magam részéről azt gondolom, hogy nagyobb önmérsékletet tanúsít egy amerikai „befektető”, mint egy orosz, de ez ízlés kérdése. Mindenesetre Orbán Viktornak számolnia kell az LMP-vel, mint befolyásos tényezővel Magyarország külkapcsolatait és megítélését tekintve. Különösen érzékeny a helyzet, minthogy gazdasági kitettségünk igen nagy a külföld felé (adósságállomány, forintspekuláció, külföldi működő tőke, részvénypiac, exportfüggés). Katonapolitikailag is billegünk a NATO és az ex Varsói Szerződés érdekszférája között. Az LMP tehát Orbán Viktor számára egy méhkas, amit csak igen indokolt esetben érdemes piszkálgatni. BTW, ami a piacok stabilitását és a szabadverseny játékszabályait illeti, random iparágakat ötletszerűen megadóztatni, csak mert pénzt sejtünk bennük (értsd: bank adó), az angolszász üzleti kultúra szemszögéből nézve "nem menő", különösen nem, ha Citibank súlyú amerikai érdekeltségek is a képbe kerülnek.

Veszélyes az LMP Orbán Viktorra amiatt is, mert – és ezt saját személyes ismeretségeim is alátámasztják – tele van holdkóros idealistákkal, akik TÉNYLEG komolyan gondolják a demokratikus értékrendet. Nem marxista alapon akarnak politizálni (l’art pour l’art , hatalom a hatalomért), hanem SZAKMAI szempontok szerint, ráadásul inkább szociológiai, mint politológiai platformról. Érdekli őket az állampolgárok jóléte. Hisznek az átláthatóságban, az elszámoltathatóságban, a sajtószabadságban, a hatalmi ágak szétválasztásában és egyensúlyában, társadalmi szolidaritásban és esélyegyenlőségben, és hasonló, pusztán elméletben létező homályos hülyeségekben. Ez azért rossz, mert sok időnek kell eltelnie, mire engedik, hogy megvesztegessék őket, másrészt addig állandóan kellemetlenkedni fognak. Nem hurcolják magukon sem az MSZP, sem a FIDESZ kormányzati kudarcait és a velük óhatatlanul járó korrupciós koloncokat. Az egyetlen negatívum, amit mondanak rájuk, hogy SZDSZ ejtőernyősök gyülekezete. Ez az érv sem igazán állja ki a tüzetesebb vizslatást. Amint erre a polgárok rájönnek, horribile dictu, az LMP felszívja az összes protest szavazót, és akkor fuccs a kétharmadnak. Még a végén visszavonják a pálinkafőzési törvényt!

Szerencsére – épp a fenti, idealista vonulat miatt –, bár a FIDESZ politikájára veszélyesek, a FIDESZ érdekcsoportjaira csak módjával, és ez az, ami miatt az LMP-vel akár még barátkozni is hajlandó Orbán Viktor. Akkor lennének igazán veszélyesek, ha lenne mögöttük egy olyan slepp, mint a FIDESZ és az MSZP mögött, amelyik élethalál harcot folytat a közbeszerzési és pályázati pénzekért, igazgatósági és felügyelőbizottsági helyekért, koncessziókért, államigazgatási pozíciókért, állami kitüntetésekért. Ezek a lobbik folyamatos nyomás alatt tartják a két nagy pártot, és az elmúlt években – a látszat ellenére – vidáman pakolták tele akár egymás Nokiás dobozát is (ld. XII. kerületi ingatlanbiznisz a Wallis Rt-vel). Az LMP egyelőre outsider, részben mert friss lappal indult, részben mert külföldről tartják életben, részben pedig mert nem AKAR korrumpálódni. Amint reális esély látszott a parlamentbe kerülésre, azonnal létszámstopot rendelt el, és folyamatosan közölte a kampányszámlájának a kivonatait, azaz becsapta az ajtót a nyomulni kezdő politikai mutyisták orra előtt. Nyilván volt épp elég olyan ex-MSZPs és ex-SZDSZ-es politikus és gazdasági mogul, aki meglátta bennük a fantáziát, de ők – szerintem helyesen – nem vállalták az ezekkel járó későbbi kötelezettségeket. Hogy ebből ki mennyit profitál (főként mi, állampolgárok),  az azon múlik, hogy mennyire marad következetes az LMP a demokratikus értékekhez (azaz mennyire lesz hatékony pártpolitikai 'Amnesty International') és fogást talál-e Orbán Viktor az LMP-n, azaz lesz-e Kocsis Istvánja, Zuschlagja, Hunvaldja az új zöldliberális pártnak. Kétlem, hogy erre a közeljövőben sor kerül.

Ezek járhattak talán Orbán Viktor fejében, amikor ellátogatott Schiffer Andráshoz. Ez tulajdonképpen az első jó hír a választások óta. Vona Gáborhoz szerintem kevésbé nehéz szívvel ment, már csak az illendőség kedvéért. A Gárda egy tékozló unokatestvér, akivel kell majd egyszer kezdeni valamit. Ha Vona Gábor mögött ott sorakozna egységfrontban, mint Schiffer mögött a Fehér Ház, az összes képzelt rokon, úgymint sumér, urali, finn, japán, hun és pártus nemzetek, akkor talán először hozzá látogatott volna el a bölcs vezér. De Vona Gábor mostanában civilizáltan viselkedik, és el van foglalva az etnikai alapon árvízsegélyező párttársakkal. Addig jó nekünk.