Életem egyik meghatározó filmélménye volt Luc Besson Nikitája. A film vége felé megjelenik a Takarító. Jean Reno játssza a hátborzongató figurát, aki elvarrja a félresikerült akciók után maradt szálakat. Kénsavval a kádlefolyón keresztül tüntet el egy sebesült tanút, aki a művelet kezdetén még él.

 

Sok az elvarratlan szál manapság, sok a moderálatlan thread a neten, túl szabad az információ, kritizálja a szabad értelmiség a Pártot. Kellenek a Takarítók, akik rendet csinálnak.

 

A bloggerek a kezdet kezdetén még csak bonsairól írogattak fórumokon, de ma már Népszabadságnyi hírportálokat működtetnek, amiket többen olvasnak, mint a hagyományos napilapokat együttvéve. Nem lehet náluk politikai cikkeket megrendelni vagy letiltani, mint egy rendes heti- vagy havilapnál. Nem lehet őket megvenni, mert meggyőződésből írnak. Nem lehet őket megfenyegetni, mert sok esetben csak a nickjük ismert. Nem lehet őket a szőnyeg szélére állítani, mert magasról ejtenek a tekintélyre és hatalmi struktúrákra.

 

Amit a Takarítók megtehetnek: a „hagyományos” sajtó szintjére degradálhatnak minket. Legyen a blog engedélyköteles, hogy csak azok írhassanak, aki "együttműködők". Legyen a blog és annak reklámbevétele adóköteles, nehogy már ne kaszáljanak rajtunk, és gabalyodjunk mi is bele az adminisztráció és az APEH idióta útvesztőibe. (BTW, ez a blog soha egy fillért nem látott a bannerek reklámbevételeiből - NEM ezért íródik.) Ne lehessen anoním a blogger, hogy megfenyegethessenek és meghurcolhassanak bennünket. Vegyék el a szólás szabadságát, hogy csak úgy és arról írhassunk, ahogy az „fent” tetszik.

 

El lehet kezdeni egy ilyen a játszmát – de aki emlékszik a Nikitára, az tudja, hogy a Takarítónak is egyre emelnie kellett a tétet, ahogy minden profizmusa ellenére kicsúsztak az események a kezei közül. És a végén rajtavesztett. A bloggereket el lehet hallgattatni, de attól a rájuk való igény megmarad.

 

A diktatúrákra manapság csak 50 év garancia van. A mostaniból fél év már eltelt.